Ha új élethelyzetbe vagy életszakaszba kerülünk, az indokolttá, sőt, legtöbb esetben szükségszerűvé teszi a változásokat, hisz megváltozott körülmények között nem működhetünk a megszokott üzemmódunkban.

Két dolgot tehetünk:

1. megpróbáljuk visszaállítani a régi menetrendet, azaz a környezetünket igyekszünk visszaalakítani;

2. alkalmazkodunk az új helyzethez, vagyis mi magunk változunk, formálódunk az újonnan felmerülő igényeknek megfelelően.



Paul Watzlawick
, a californiai pszichoterápiás iskola képviselője elsőfokú ill. másodfokú változásnak nevezi ezeket. Elsőfokú, ha a bevált szokásokat még intenzívebben gyakoroljuk a megoldás érdekében, és másodfokú, ha merőben új, eddig nem próbált viselkedések és normák beiktatását célozzuk meg, vagyis itt nem mennyiségileg, hanem minőségileg változtatunk a dolgokon.

Egy konkrét példán keresztül nézve, ha nem jövünk ki a havi bérünkből mennyiségi változtatás lehet, ha több túlórát vállalunk, hogy több pénzt vigyünk haza, minőségi változás, ha keresünk egy másik munkahelyet, ahol eleve jobban megfizetnek. Egy másik példát nézve, szülőként nem kezelhetjük ugyanúgy a tizenéves gyermekeinket, mintha még óvodások lennének – a nevelési módszereinknek együtt kell fejlődnie a gyermekek életkorával.



Változás - félelem vagy kihívás?



A változáshoz való hozzáállásunk személyiségfüggő, van, akinek könnyen megy, másnak nehezebben, jobban rá kell készülnie. De mindez milyen tényezőktől függ? Nézzük meg!

  • Rugalmasság: menyire kezeljük nyitottan az új eseményeket.
  • Biztonságra törekvés. Ez összefügg az egyensúly iránti vágyunkkal, vagyis az emberi kapcsolatainkban és önmagunkon belül is harmóniára törekszünk, amit viszont csak ideig-óráig tudunk fenntartani. Ha kibillenünk az egyensúlyi állapotunkból, úgy érezzük, tennünk kell valamit, hogy helyreállítsuk. 
  • Külső nyomásként éljük meg, vagy belőlünk fakad a változás igénye? A külső kontrollos személyeknek szükségük van a külső ráhatásra az első lépések megtételéhez, míg a belső kontrollos személyek a saját belső igényeikre figyelnek, és ha nem érzik magukat elégedettnek valamivel, kezükbe veszik a kezdeményezést.
  • Kockázatvállaló vagy kudarckerülő hozzáállásunk szintén meghatározza, mennyire bátran nézünk az új helyzetek elébe.
  • Szenvedésnyomásunktól is függ, hogy meddig várunk a változtatással. Hónapokig-évekig is bennrekedhetünk időnként egy rossz állapotban, anélkül, hogy bármit is tennénk ellene. Míg máskor rövid idő után késztetést érzünk a változtatásra. Ha a szenvedéstűrő küszöbünk alacsonyabb, hamarabb érzünk késztetést a proaktív viselkedésre, nem várunk sokáig mások biztatására vagy segítségére. 
  • Ha krízishelyzetbe kerülünk, annak feloldásához mindenképp szükséges a nézőpontváltás, új értékek és szempontok figyelembe vétele. 


A stresszkutatások rámutattak, hogy minél bejósolhatóbbnak és/vagy kontrollálhatóbbnak vélünk egy új helyzetet, annál hatékonyabban birkózunk meg vele. Ha úgy érezzük, van ráhatásunk a változásra, nem csak sodródunk, akkor nagyobb elszántsággal, kreativitással és határozottsággal állunk elébe, ami jó megoldások kitalálásához, és ebből fakadóan sikerélményhez vezet.






Ha van olyan tapasztalata a változással és a hozzá kötődő félelemmel kapcsolatban, amit megosztana ezen a fórumon, kérem, írja meg interaktív rovatunkban!

Vissza az Érdekes témákhoz