Az előző két havi írásban a környezetünkben élő emberekkel kapcsolatos konfliktusokról beszéltünk, most nézzük meg a saját, belső konfliktusainkat, a belső stresszforrásainkat.
Nem csak a külső tényezők válthatnak ki belőlünk rossz érzéseket, hanem a saját belső gondolataink és érzéseink is elbizonytalaníthatnak és/vagy feszültté tehetnek, ha azok egymással ellentétesek, illetve összeegyeztethetetlenek. Ilyenkor ambivalenciát élünk át. A döntéshelyzetek gyakran váltják ki belőlünk, különösen, ha a két vagy több választandó alternatíva közel azonos előnyökkel és hátrányokkal rendelkezik. Minél több érzelmi tényező tarkítja a döntéseinket, annál bonyolultabb a dolgunk, a jól megragadható, racionális érvek ugyanakkor átláthatóbbá teszik a választásunkat.

Ha például munkahelyváltáson gondolkozunk, a váltás mellett szólhat, hogy kevés a bérünk és elég távol van a cég az otthonunktól, ezért sokat kell utaznunk; ugyanakkor megvannak az előnyei is: jó a munkaközösség és kifejezetten szeretjük az elvégzendő munkánkat. Ugyanígy, az új alternatívának is lehetnek előnyös vonatkozásai, például, valamivel többet fizetnek és jobb esély van a szakmai előmenetelre; ugyanakkor a jelenlegi cégnél is messzebb van, ezért még korábban kellene felkelnünk reggelente, ráadásul a napi munkaidő is hosszabb 1-2 órával. Nem könnyű döntés! Minél tovább halogatjuk a döntést, annál feszültebbé válunk, különösen, ha határidőhöz kötött, és visszavonhatatlan.


Leon Festinger kognitív disszonanciának
nevezte az ehhez hasonló helyzeteket. Ezek erőteljes szorongást generálnak bennünk, ezért arra törekszünk, hogy feloldjuk őket, vagyis csökkentsük a bennünk keletkezett disszonanciát. A fenti példából kiindulva, az nehezíti leginkább a döntésünket, hogy mindkét választási lehetőségünknek vannak pozitív és negatív aspektusai is, épp ezért nem tudjuk egyszerűen mérlegre tenni őket. Mennyivel könnyebb lenne egy egyértelműen jó és egy kifejezett rossz helyzet közül választanunk! Viszont a legfontosabb döntéseink rendszerint sokrétűek és bonyolultak.
Sokat segít, ha tudjuk súlyozni a szempontjainkat. Ha mindennél fontosabb számunkra az összetartó munkaközösség (mert például az előző munkahelyeinken kirekesztettnek éreztük magunkat), nehezen fogunk mozdulni a jól bevált helyről. Ha viszont a felvett banki kölcsöneink törlesztése erős nyomást gyakorol ránk, az anyagi helyzetünk javítása a többi szempont fölé kerekedhet. A legnehezebb mégis az, hogy nem lehetünk 100%-osan biztosak a döntésünk helyességében.


Ha már döntöttünk, a következő lehetőségeink maradnak az új helyzettel való megbarátkozásra:


1. A rosszabbik, ha a választott alternatívánk negatív tulajdonságai miatt bosszankodunk, és közben esetleg még fel is nagyítjuk a másik alternatíva pozitív oldalait – amiről már lemaradtunk. Ez felér az önmarcangolással.


2. Kegyesebb lehetőség, ha a választott helyzet pozitív oldalára fókuszálunk, elegánsan szemet hunyva a hátrányai fölött, és a másik helyzet negatívumait emeljük ki, amelyek már nem nyomasztanak többé.
Mindkettő a helyzet eltorzított észlelését eredményezi, aminek a második esetben önvédő funkciója van – szemben az önmarcangolással.


3. Látjuk továbbra is mindkét lehetőség pozitív és negatív vonatkozásait, ugyanakkor igyekszünk ezeket integrálni magunkban, próbálunk megbarátkozni azzal a ténnyel, hogy lehetetlen minden szempontból tökéletes megoldást találni.


Rövidtávon
a figyelmünk fókusza fogja meghatározni, hogy elégedettek leszünk-e a döntéseinkkel, hosszútávon pedig a tapasztalataink. Időben /és érzelmileg/ kellően eltávolodva a kiinduló helyzettől már tisztábban fogunk mérlegelni, hisz nem nyomaszt a döntés sürgető ereje.


Ha van olyan tapasztalata az aktuális témával kapcsolatban, amit megosztana ezen a fórumon, kérem, írja meg interaktív rovatunkban!

 

>>Vissza az Érdekes témákhoz