Czégényi Margit pszichológus

Mindennapi életünket természetszerűen átszövik a kisebb-nagyobb konfliktusok, nézetkülönbségek, még a legkiegyensúlyozottabb kapcsolatainkban is. Ezek lehetnek nyílt konfliktusok, amikor hangot adunk az eltérő véleményünknek, vagy rejtettek (burkoltak), amikor magunkban duzzogunk, anélkül, hogy kimondanánk. Általában ilyenkor is érezhető egy megmagyarázhatatlan feszültség, ami körüllengi a levegőt.

Igaz, nem csak másokkal élhetünk át konfliktust, előfordul, hogy önmagunkon belül küzdünk, két ellentétes vagy ellentmondó véleményünket próbáljuk megmagyarázni magunknak. Ilyenkor belső disszonanciát élünk át.

Most azonban fókuszáljuk azokra a helyzetekre, ahol más emberekkel összefüggésben érzünk feszültséget! Különböző stratégiákat alkalmazhatunk a külső konfliktusaink feloldására, amelyeket többnyire automatikusan vagy ösztönösen működtetünk, minden tudatosság nélkül. Ha gyakran tapasztaljuk, hogy nehézkesen vagy sérülten kerülünk ki ezekből a forró helyzetekből, érdemes tudatosítani magunkban, melyek az ösztönös reakcióink, hogy odafigyeléssel és gyakorlással kibővíthessük a konfliktuskezelési stratégiáinkat hatékonyabb módszerekkel.

Nézzük meg, melyek a leggyakrabban használt megoldásmódok! K. W. Thomas és R. Kilmann összegyűjtötték és csoportosították a konfliktus-vizsgálataik során tapasztalt viselkedéseket, amelyek alapján megállapították, hogy öt nagy csoportba sorolhatjuk az emberek által használt konfliktuskezelési megoldásokat:

Ezeket a viselkedéseket két tengely mentén elemezhetjük tovább, az önérvényesítési és az együttműködési szintjük alapján. Önérvényesítők vagyunk, ha nagymértékben törekszünk a saját szándékaink érvényesítésére; és együttműködők, ha a másik ember szándékainak érvényesítését helyezzük előtérbe.

Az öt féle stratégiát általában felváltva használjuk, mikor melyiket részesítjük előnyben, ugyanakkor mindannyian rendelkezünk egy-két olyan megoldásmóddal, amelyet sokkal gyakrabban használunk, mint a többit. Ez a személyiségünk és viselkedésünk szerves részévé válik, ezért személyiségvonásként is tekinthetünk rá.

1. Versengés

Önérvényesítő és nem együttműködő magatartás. A saját szándékainkat érvényesítjük a másik személy rovására, és ennek érdekében bármilyen befolyásolási módot bevetünk, ami megfelelőnek tűnik, hogy nyerő helyzetbe jussunk (meggyőzőképességet, rangot, érzelmi zsarolást, ígéreteket, stb.). Célunk, hogy 100%-osan elfogadják a mi álláspontunkat. A versengés ugyanakkor jelentheti azt is, hogy kiállunk a saját igazunkért, amikor meg vagyunk győződve, hogy helyesen gondolkodunk, de tükrözheti egyszerűen csak a győzelemre való törekvésünket is. Értelemszerűen egy ilyen szituációból a másik fél vesztesként jön ki.

2. Problémamegoldás

Egyszerre önérvényesítés és együttműködés. Az elkerülés ellentéte. Itt arra törekszünk, hogy együtt dolgozva találjuk meg azt a megoldást, amely megfelel mindkettőnknek /vagy ahányan részt veszünk a konfliktusban/. Beleássuk magukat az adott problémába abból a célból, hogy az egyéni alapvető érdekeink feltárása után a közös érdekeinknek megfelelő alternatívákat találjunk. Ilyen lehet például egy nézetkülönbség mélyebb feltárása annak érdekében, hogy egymás gondolatainak, érzéseinek megismerése révén okuljunk. Egy spontán, hírtelen adódó, probléma „itt és mostban” történő kreatív megoldása is lehet, ahol ötletbörzeszerűen mondjuk a megoldási lehetőségeket, mindegyik ötletet meghallgatva, majd közösen eldöntjük, hogy hogyan lépjünk tovább. 

A fennmaradó három konfliktuskezelési stratégiát /kompromisszumkeresés, elkerülés, alkalmazkodás/ a következő havi, 2016. februári témában fejtem ki.

Ha van olyan tapasztalata a konfliktuskezeléssel kapcsolatban, amit megosztana ezen a fórumon, kérem, írja meg interaktív rovatunkban!

 
>>Vissza az Érdekes témákhoz