A burnout kifejezést Herbert J. Freudenberger használta először 1974-ben a krónikus érzelmi megterhelések miatt fellépő kimerülésre /emocionális, fizikai, mentális szinten/, amely reménytelenség- és inkompetencia érzéssel jár, valamint a célok elvesztésével.

Minden olyan hivatást érint, ahol közvetlenül emberekkel foglalkoznak, mint az orvosok, ápolók, pedagógusok, szociális munkások, vezetők, stb. Nem könnyű mindig eleget tenni a munkahelyi elvárásoknak, főleg, amikor egymásnak ellentmondó, vagy párhuzamosan több határidős teendő is ránk zúdul. A mennyiségileg gyarapodó munka a minőség rovására mehet, ami elégedetlenséget szülhet bennünk és a feletteseinkben egyaránt. Ezt nehezíti, hogy sokszor nem kapunk kellő visszajelzést, elismerést és biztatást az elvégzett munkánkról, ami elbizonytalaníthat, jól végezzük-e a teendőinket.


A kiégés további okai lehetnek:
  • döntési helyzetek áradata
  • halmozódó kudarcok
  • kommunikációs zavar a cégen belül a munkatársakkal, az ügyfelekkel és/vagy a vezetőkkel
  • munkaterhelés: túl sok munka, időhiány, túlzott elvárások
  • túlzott kontrolláltság
  • bizonytalan munkahelyi vezetés
  • nem megfelelő jutalom vagy visszajelzés.

Ha gyakran érezzük a bizonytalanságot és a teljesítőképességünk határát, az tartós stressz-állapothoz vezethet, ami mind testileg, mind pszichésen megbetegítő, vagyis, ha nem lépünk közbe időben, pszichoszomatikus betegségünk alakulhat ki. Következményeként szorongás, depresszió, kardiovaszkuláris betegségek, II. típusú cukorbetegség vagy gyakori vírusos fertőzések jelentkezhetnek.


A burnout kialakulása lassú, több fázisú folyamat, amely nyomon követhető.

Első fázis: pályakezdőként reményteljesen, a munkával és az intézménnyel kapcsolatban többnyire irreális elvárásokkal indulunk. Ilyenkor a munka szeretete és a lelkesedés jellemez, a mindent megváltani akaró hozzáállás.

Második fázis: ha a teljesítményünk nem hozza a várt sikereket, egyre több energiát kell befektetnünk. Reményeink alább hagynak, csökken a nyitottságunk, érdeklődésünk beszűkül. Stagnál a fejlődésünk.

Harmadik fázis: jönnek a frusztrációk, csalódások. Megkérdőjeleződhet a hitünk a hivatásunk hatékonyságában és értékében.

Negyedik fázis: apatikussá válhatunk, közömbössé válik a munkánk, alig várjuk, hogy lejárjon a munkaidőnk és hazamenjünk. Ebben a fázisban jellemző a szakmai kihívások kerülése.

Ötödik fázis: kialakulnak a pszichoszomatikus betegségek.

Az a jó hír, hogy nem törvényszerű, hogy eljussunk az utolsó fázisig, ha felismerjük időben a kiégés jeleit és teszünk ellene. Intervenciónak nevezzük azt a beavatkozást, amely megtöri a fenti ciklust. Vagyis a kiégés megelőzhető, illetve visszafordítható a már kialakult munka iránti közönyösség vagy indulatos viszonyulás.

Mi a teendőnk, ha felismerjük magunkon a burnout jeleit?


A különböző fázisokban más-más teendőnk van:

1-nél: (kezdeti túlzott lelkesedés szakaszában) érdemes reális elvárásokat és célokat kitűznünk, amelyek megvalósíthatóak.

2-nél: (stagnálás szakaszában) mozgósítani szükséges magunkat, amit lehet például továbbképzésekkel vagy a hiányzó készségeink fejlesztésével. Ha a vezető észreveszi a beosztottján, ő is javasolhatja valamilyen képzésen való részvételét.

3-nál: (frusztráció szakaszában) a pozitív visszajelzések sokat segítenek. Ez nem csak a vezetőktől esik jól, de a kollégák egymásnak is mondhatnak biztató, elismerő szavakat. Vagy akár mi magunk is összeírhatjuk, összegezhetjük, milyen sikereket értünk el eddig a munkánkban. Ez erőt adhat a folytatáshoz és a holtponton való túllendüléshez.

4-nél: (apátia szakaszában) érdemes új célokat keresnünk, amelyek kellően motiválóak számunkra, figyelembe véve, hogy reális, megvalósítható célokat fogalmazzunk meg, ne csússzunk ismét az első fázis csapdájába.

5-nél: itt már jobb, ha pszichológus segítségét kérjük. A pszichoszomatikus betegségek szakszerű ellátást igényelnek.

Ha van olyan tapasztalata a kiégéssel kapcsolatban, amit megosztana ezen a fórumon, kérem, írja meg interaktív rovatunkban!

>>Vissza az Érdekes témákhoz